Bemutatkozott az USA-ban a Turbó Chevrolet (Sonic) Aveo RS2011.December 20., Kedd 9:43 A GM bemutatta a médiának a sportos Chevrolet Aveo-t, amely a Detroiti autószalonon debütál a 2012-es év elején. A kis Chevi-ben 1,4 literes turbómotor dolgozik, amely 140 lóerőt teljesít. Az európai forgalmazás 2012 második negyedévében kezdődhet.
A Chevrolet Aveo amerikai változata, a Sonic már az USA-ban is vásárolható, amelynek most legerősebb változata, az RS is bemutatkozott. A parányi kisautó erős benzinmotorral és megannyi sportos kiegészítővel készült azoknak, akik a felpaprikázott változatokra vágynak. Az új Aveo-t nem lehet azzal vádolni, hogy alapból nem lenne sportos, de a GM mérnökeinek és formatervező csapatának sikerült az összképet még jobban feldobni. A mokány kisautó orrára új lökhárító kerül, más formájú lett a ködlámpa fészke, és maga a ködfényszóró is.
A légbeömlőkön nem változtattak a mérnökök és a lámpák is változatlanok maradtak. A faron is van pár módosítás, új a hátsó lökhárító, amelybe integrálták a kétcsöves kipufogót és egy fekete diffúzor szerű betét is megjelent. Az ötödik ajtó tetején egy méretes szárny hivatott a sportosságot hangsúlyozni.
Természetesen egyedi könnyűfém felnik is kerültek az autóra. A belső tér sem marad az eredetiben, a fekete bőrüléseket piros cérnával varrták a munkások, a váltókar szoknyája és a váltógomb is hasonló kombinációban készült, és a velúr szőnyegek is piros szegést kaptak. Az igazán érdekes módosítás a motorteret illeti, az Aveo RS megkapta az Astra 1,4 literes 140 lóerős turbómotorját. A maximális teljesítmény 4900-as fordulatszám mellett ébred. A kis turbómotor 200 Newtonmétert teljesít 1850 1/perctől.
Arról még nem nyilatkozott a GM, hogy pontosan mikor indul az európai értékesítés, de elképzelhető, hogy 2012 második félévében hozzánk is eljut a sportos Aveo.
|











Az autó pontos technikai adatai még nem derültek ki, de a januárban kezdődő szalonra biztos közzéteszi a gyártó.
