Olcsó szedán a Chevrolet-től – az új Cobalt Európában is hódít majd2011.November 24., Csütörtök 21:08 A Cobalt név az Amerikai Egyesült Államok autópiacát ismerők számára nem újdonság, azonban a Chevrolet ottani szedánját már egy ideje leváltotta a tengerentúli Cruze. Az elnevezés most ismét feltámad, ráadásul rögtön egy kedvező árú négyajtós esetében, amely hozzánk is megérkezhet.
Az új Chevrolet Cobalt forgalmazása ugyanis 40 országban történik majd, így többek között Európában is, miközben világszerte rögtön három gyár is ontja majd a négykerekűt. A Renault Fluance sikeréből kiindulva erre szükség is lehet, végtére a recept kísértetiesen hasonló.
Ennek megfelelően várhatóan jóval öt millió forint alatti áron kapunk egy 4.479 mm hosszú, 1735 mm széles és 1514 mm magas szedán, amelynek 2,62 méteres tengelytávja kellemes helykínálatot jósol. Erről győzköd minket a sajtóanyag is, amely öt felnőtt kényelmes szállítását emlegeti. Egy biztos: a csomagokkal az 563 literes puttonynak köszönhetően nem lesz probléma.
Egyelőre csak a brazíliai kínálat ismert: ott két erőforrás közül lehet választani. Az egyik az itthon is ismerős, 100 lóerős 1,4 literes szívó erőforrás, amely itt bioetanollal is üzemeltethető, a másik pedig a gyártó hazai kínálatában szintén megtalálható 1,8-as, amelyhez a tengerentúlon kizárólag hatfokozatú automatát csatoltak a mérnökök.
A középső lépcsőfok az 1,6-os képében csak a későbbiekben jelenik meg a kínálatban.Bár Brazíliában rövidesen már kapható lesz a modell, egyelőre arról nincs információnk, hogy Európába mikor jut el a Cobalt, mint ahogy egyelőre az is kérdéses, hogy Magyarország kap-e a modellből.
|












